A Tooltechnic-ről

ügyfélszolg

A Tooltechnic Kft. négy budapesti szerviz önállósodásával 1985-ben életre keltett SERVICE–COOP Szövetkezet jogutódjaként 1994 óta töretlen sikerrel folytatja tevékenységét. A cég tulajdonos elnöke, a SERVICE COOP Szövetkezet alapítója.

A vállalkozás sikerét a jó időzítésen túl megalapozta az alapítók szakmai gyakorlata, elhivatottsága, valamint az ellátási lánc speciális működési módjának átlátása és szereplőinek ismerete. Kiemelten fontos cél ma is számunkra a folyamatos kapcsolattartás, az információk áramlása, hiszen ennek eredményeképpen tudjuk az igényeket feltérképezni, a vállalkozásunkat fejleszteni, és azt a kényelmi funkciók hozzáadásával elérhetőbbé tenni.

Partnereink elégedettségét mi sem bizonyítja jobban, mint az eltelt 30 év. A megteremtett infrastruktúra – márkaszerviz, gépkocsi flotta, integrált számítástechnikai rendszer, webáruház – valamint a szakképzett Kollégák biztosítják Ügyfeleink legmagasabb szintű kiszolgálását.

Cégtulajdonos/ügyvezető igazgató: Novákovics Balázs

A Tooltechnic Kft. háztartási készülékek szervizelésével, üzembe helyezésével és háztartási gépalkatrészek kiskereskedelmével foglalkozik. Országos szervizhálózatunk 29 éve működik.

Fő profilunk a gyári meghibásodás, vagy a hibás teljesítésre visszavezethető garanciális javításokra, illetve a gépalkatrész ellátásra orientálódik. 

A gépalkatrészek széles spektrumának elérésével biztonságos bázist teremtettünk budapesti központi szervizünk és országos szervizhálózatunk számára, így a javításokat rövidebb határidővel tudjuk vállalni. A raktárkészletünkben fellelhető alkatrészeket kedvező áron és rövid szállítási határidővel szállítjuk meglévő és új partnereinknek egyaránt.